Az embernek a családja a legnagyobb kincs a világon. Hallottam már ezt sokszor még mielőtt saját családot alapítottam volna, de nem is gondoltam, hogy ez a mondás ennyire igaz lehet, és hogy én ezt ennyire nagyon fogom élvezni. A házasságunkból egy gyerek született, mert a férjemmel úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk már idősebben gyereket vállalni, de talán jól is döntöttünk, hiszen a fiam egy igazi gyémánt számunkra. Iszonyatosan okos, jól tanul, eleven, tehát nem az a langyos gyerek, akit semmire sem lehet rávenni, nincs semmi életcélja és nem érdekli semmi, de azért igen tisztelettudó is, és igazság szerint a szemtelenkedésből pontosan annyit merít ki mint amennyit kell egy normális gyereknek. Egyszóval iszonyatosan jól élünk mi így hárman együtt és nagyon élvezzük azt is, hogy a faim már kezd igazi kamasz lenni, önállósodni, aminek nyilván megvannak a maga előnyei és hátrányai is, de mi igyekszünk a férjemmel csak az előnyöket nézni.
Mondjuk az egyik az, hogy saját zsebpénzt gyűjt, és iszonyat figyelmes kezd lenni. Például hallotta, hogy sajnos nem találom már hosszú ideje a tokot az airpodsomhoz, és valamelyik nap egy kis dobozzal állított haza, amiben nem volt már, mint egy baseus airpods tok. Hát én annyira meglepődtem. Egyrészt még sosem kaptunk tőle úgy ajándékot, hogy legalább valamelyikünk ne lett volna beavatva, másrészt pedig a saját pénzén még sosem vett nekünk semmit. Ez volt az első alkalom, hogy teljesen önállóan és bármiféle segítség nélkül ajándékkal lepett meg.
Iszonyatosan büszke vagyok rá, és mondanom sem kell, hogy rossz érzés is volt, hogy rám költötte a pénzét, és iszonyatosan sok energiámba került, hogy ne adjam neki vissza, vagy ne mondjam hogy nem kellett volna, hiszen tudtam hogy szívből adta, mint ahogyan azt is, hogy hamarosan akár a dupláját is beteheti a zsebpénzébe, csak ki kell találnom hogy milyen ürüggyel vagy miért kapjon egy kis plusz pénzt a perselybe. Egy biztos, ez volt életem legjobb és legszívmelengetőbb ajándéka.